„Nemrég kaptam a hírt, nagy megilletődöttséggel, hogy nekem ítélték oda a 2018-as Thomas Mann-díjat, az egyik legrangosabb német irodalmi kitüntetést. Nagyon hálás vagyok a zsűrinek, illetve a bajor akadémiának és Lübeck városának” – jelentette be a román író facebook-oldalán tegnap este.

A Lübeck városa és a Bajor Szépművészeti Akadémia által közösen kiosztott elismerést, mely 25.000 eurós pénzjutalommal is jár, 2018. november 17-én adják majd át.

A zsűri indoklása szerint „versesköteteivel, majd főként regényeivel, elbeszéléseivel és esszéivel vált Cărtărescu az elmúlt négy évtizedben fokozatosan a román irodalom legfontosabb hangjává. Szilaj, sokszólamú trilógiájával, a Vakvilággal a világirodalmi rangú alkotók sorába írta magát.”

Az 1965-ben Bukarestben született Mircea Cărtărescu 1978 óta publikál változatos műfajokban. A bukaresti egyetem bölcsészettudományi karának tanára. Számos rangos irodalmi elismerés birtokosa, műveit sok nyelvre lefordították. Magyarul kiadónk gondozásában jelent meg a Sárkányok enciklopédiája.

Gratulálunk a kitüntetéshez!

(A fénykép forrása a szerző facebook-oldala.)